2010. július 25., vasárnap
Louisa May Alcott: Kisasszonyok és a többi...
Kisasszonyok, Jó feleségek, Fiatalurak és Jo fiai. Így jönnek sorban a sorozat kötetei, amiket én elég későn ismertem meg. Korábban csak az animesorozatot láttam (ráadásul németül), és fogalmam sem volt, hogy azt valamilyen regény ihlette. Már akkoriban is tetszett a cselekmény és az epizódok mondanivalója, így aztán rögtön ráugrottam a könyvekre, amikor megtudtam, hogy léteznek.
Ezekről a sztorikról mindig és örökké az fog eszembe jutni: aranyos, bájos, kedves kis történetek, amiket nem lehet megunni, mindig találunk benne olyan mondatot, jelenetet, megjegyzést, amitől egy kicsit jobban érezhetjük magunkat, ha épp le vagyunk hangolva.
Nem olvastam még az írónőtől másik könyvet csak ezt a sorozatot, de azt hiszem a többi írása is hasonló lehet. Tele szép gondolatokkal, erkölcsileg felemelő történetekkel, amiről csak remélhetjük, hogy talán igazak is lehetnek. Azért mondom, hogy „remélni”, mert néha nehezemre esik hús-vér személyekként gondolni egy-két szereplőre, akiknek – bár megvannak a maguk hibái – végül szinte mindig sikerül felülemelkedniük ezeken, akár egy jótanács, akár valami más hatására. Emiatt talán nem mindig életszerűek a szereplők tettei, néhányan olyan erkölcsi magasságokban szárnyalnak, hogy már-már glóriát kell a fejük fölé képzelni. Ettől függetlenül igazán könnyed és szórakoztató stílusban ír a March-nővérek mindennapjairól, és apró-cseprő problémáikról. Ebből talán látható is, hogy nem ez az a könyv, amitől tövig rágjuk majd a körmünket azon, hogy „Úristen, vajon most mi fog történni?”.
Azt hiszem, ezek között a karakterek között mindenki találhat magának olyat, akit megkedvelhet, hiszen a nővérek annyira különbözőek, és a szereplők skálája is széles körben mozog, így akinek nem jön be például Jo magabiztossága, határozottsága, az jobban fogja kedvelni Meg-et, vagy esetleg Amy-t, és a lányok is választhatnak: a cserfes Laurie-t, vagy akár a bölcs Bhaer professzort kedvelik jobban. A Fiatalurakban aztán új generációt ismerhetünk meg, akiknek csínytevésein nagyokat lehet nevetni, vagy izgulni, hogy ne tévelyedjenek el rossz utakra. A kedvenc szereplőm mindig is Dan volt: az ő és Jo kapcsolatának ábrázolása igazán érdekes és felemelő. A Jo fiaiban szerencsére rendesen le is zárja a történeteket; szinte mindenkiről megtudhatjuk, hogyan alakult az élete a továbbiakban. Ez a könyv talán épp a szereplőktől való búcsúzkodás miatt, de kissé búbánatosabbra sikerült, mint a többi.
A történetek tehát kedvesek, mulattatóak, az embernek eszébe juttatják a saját gyerekkori élményeit. Inkább a fiatalabb korosztálynak és közülük is lányoknak ajánlott olvasmány, de ki tudja, talán akad olyan megátalkodott férfiú is, aki képes elolvasni az ilyet… ^ ^
Címkék:
romantikus,
sorozat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1. A filmet láttad már? (A Winona Ryder-félét.) Mintha odaadtam volna pendrive-on valamikor... :'D
VálaszTörlés2. Nekem megvan Alcott-tól még a Régimódi lány, majd kölcsönadom, ha szeretnéd :) Mondjuk én is még csak egy fejezetet olvastam belőle, így nem tudom megmondani, milyen. De biztos klassz :D