Japán szakosként elképedt csodálattal kellene illessem ezt a remeket, ami azért mégiscsak több mint ezer éves, és el kell ismerni, tényleg bámulatos. Mind hosszát (több mint ezer oldalra rúg), mind a szereplők számát (több mint ötszáz, jaj annak a szegénynek, aki Gendzsi barátainak és összes nőjének nevét szeretné fejben tartani), mind… hát azt a kort tekintve, amiről szól. Murazsaki Sikibu ugyan elég idealizált képet ad ebben a regényben a Heian-korszakról, de mégis elgondolkodik az ember olvasásközben: milyenek lehettek ezek az emberek?
Ez az a korszak a japán történelemben, amikor a kifinomult, nőies kultúra uralta az országot, ahol a rátermettség és nemesség igazi fokmérője az volt, ha valaki bármilyen körülmények között elő tudott állni egy kis versikével. Az a kor volt ez, amikor a tartományurak (kokusi) meg a különböző udvari rangokat viselők a fővárosban éldegéltek, az olyan dolgokat meg, mint a munka, vidéken átruházták kisebb tisztségviselőkre. És amíg a kokusi a fővárosban verseket írogatott, addig lassan kicsúszott kezéből a tényleges hatalom. Az a korszak volt ez, amikor végre kialakult egy, a japán nyelv leírására tökéletesen alkalmas új írásrendszer (hiragana, katakana), és ez új löketet adott az irodalomnak is, amit már nem kínai írásjegyekkel kellett lejegyezni. Így aztán virágzásnak indultak olyan műfajok, mint a waka (japán dal), vagy a monogatari (ilyen a Genji is, hosszabb, epikus történet).
Beleképzeltem magam ebbe a korba, és rájöttem, egyáltalán nem szeretnék visszarepülni az időben, hogy ott éljek. A regényben a következő képet kapjuk az udvari életről. A kifinomult uraknak az a legnagyobb problémájuk, hogy mikor, kit, és hogyan lehetne ezt eltitkolni. Persze itt semmit nem lehet eltitkolni, mert másnap már mindenki tud mindent, de hát az izgalmakhoz ez is hozzátartozik. Ezenkívül minden második lapon elsírja magát valaki: vagy, mert megpillantotta a felhők mögül előbújó holdat, és az olyan szép volt, hogy rögvest könnyeket csalt a szemébe; vagy azért sírnak, mert a világ olyan igazságtalan, vagy egyszerűen csak meglátnak valami szépet (egy virágoktól roskadozó szilvafa ágat például, amin még csillog a reggeli harmat) és ettől tolulnak fránya könnycseppek a szemükbe. Gyakran nedves tehát nemcsak a nők, de a férfiak ruhaujja is, ami végül is teljesen praktikus ruhadarab, ezzel lehet felszárogatni a szemekből hulló nedvességet. A másik nagyon fontos dolog, hogy hogyan illatosítsák magukat, illetve a kis levélkéket, amiket egész nap oda-vissza küldözgetnek a különböző hölgyeknek, és persze arra is ügyelni kell, hogy az évszakhoz, napszakhoz, a nőhöz (vagy férfihoz), időjáráshoz, hangulathoz illő papírra írjuk a megfelelő kézírással, a megfelelő tussal és így tovább. A könyvben egyébként sokszor rendeznek mindenféle versenyeket, például „ki írja a legszebb haikut”, vagy „ki keveri össze a legcsodálatosabb illatot” vagy „ki muzsikál legszebben héthúrú kotón” versenyt. A hölgyek paravánok mögött élik le életüket, a férfiak pedig már attól is majd elalélnak, ha a nő ruhaujjának csücske kikandikál a hordszékből vagy a paraván mögül. Ott van még a nők haja: hosszú, fekete. Ha a hölgyre valamiért rossz idők járnak, akkor „a haja megritkul”, bár olyanok is vannak, akik „bár olyan sok rossz dolog érte, még a haja se ritkult meg, sőt ugyanolyan fényes és selymes, mint valaha, a vége sincs összegubancolódva”. Hát ilyen környezetben játszódik a könyv.
És abba gondoljunk bele, hogy ha nem is teljesen, de ez mégis hiteles kép az akkori emberekről és akkori életmódról. Szép, de valamilyen szinten félelmetes is :D (például, ha minden férfi olyan, mint Gendzsi, akkor mekkora forgalom lehetett már ott éjjel az utcán? De tényleg, ezek egymást taposhatták, mikor a kis éjjeli találkáikra indultak…) Ennyi illatos férfit! Azt is bírom, mikor panaszkodnak az éppen aktuális szeretőjüknek, hogy ők milyen elfoglaltak, de azok a hivatali ügyek, amiket annyit emlegetnek, nem úgy tűnik, mintha a légyottok rovására mennének XD
Gendzsi. Muraszaki Sikibu olyan férfit tár elénk, amilyen azóta sem született több, annyi bizonyos. Ő a fénylő Gendzsi. A „leggyönyörűbb férfi” cím az elkövetkezendő h
étezer évre ki van adva, Kaszanova, Rómeó, Edward Cullen mehetnek a sunyiba. Neki senki nem ér a nyomába, ez már születésekor nyilvánvalóvá válik, olyannyira, hogy emberek már-már féltik, hiszen ilyen szépség csak baljós lehet. Ne, de ki is ez a csodálatos ember? Gendzsi anyja a császár egyik ágyasa, akit az uralkodó nagyon szeretett ugyan, de a hölgy mégiscsak alacsony rangú volt, a többi féltékeny ágyas pedig a halálba üldözte. Gendzsi tehát már eleve hátránnyal indul, hiszen az alacsony származás rányomta bélyegét akkoriban mindenkire. Ő azonban szerencsére nemcsak szép, hanem tehetséges is, szinte mindenben. Versírásban, zenélésben, meg úgy általában bármibe fog bele, azt tökéletesen csinálja. Van azonban egy tulajdonsága, aminek nem tud parancsolni. A nőknek képtelen ellenállni. A könyv tulajdonképpen kis kalandjait követi végig, meg az ezekből született csemeték életét. Egyébként, ha már olyasmit kellene mondani, ami Gendzsiben szimpatikus, akkor azt említeném, hogy ő nem feledkezik ám meg azokról, akikkel viszonya volt! Később is gondoskodik róluk, sőt egy egész házat épít, és oda beköltözteti az összes nőt, akikkel komolyabb kapcsolata volt.
Maga a könyv három kötetes, az első mondhatni, hogy Gendzsi korai éveiről szól, nagyjából harminc éves koráig. Ekkor még meggondolatlan volt és szinte gondolkodás nélkül ugrott bele igen kockázatos nőügyekbe. A második kötet a középkorú Gendzsiről szól (ez ne tévesszen meg senkit, még ekkor is szebb, mint bárki más), ekkor már lenyugodott egy kissé, és leginkább azokkal a nőkkel foglalkozik, akikkel valaha viszonya volt. A harmadik kötetnek még viszonylag az elején meghal (kiveszett a fény a világból, hüpp-hüpp), a továbbiakban főleg két fia a főszereplő.
A következőkben vázolom a főbb eseményeket, elsősorban magam miatt, hogy ne felejtsem el teljesen mi történt. Szóval, SPOILERES rész következik.
Az első kötetben tehát megismerhetjük Gendzsi születésének körülményeit, és hogy a származása szerint ő nem tartozik a császári családba. A császár legidősebb fia lesz a koronaherceg, akinek egy Kokiden nevű kellemetlenkedő nő az anyj
a. A császár sokáig szomorkodik Gendzsi anyjának halála miatt, de aztán talál magának valaki mást, Fudzsicubót, akibe aztán maga Gendzsi is beleszeret. Miközben utána epekedik, számos kalandja van más nőkkel (közben egyébként nős, egy Aoi nevű hölgy a felesége, aki G. legjobb barátjának Tó no Csúdzsónak a testvére. A nő nehezményezi, akárhányszor csak férjura otthon van, hogy nem tölt vele elég időt. A hölgytől fia is születik, de Aoi még az első kötetben elhalálozik.) Fudzsicubóval egyszer – hogy, hogy nem – eltöltenek egy tiltott éjszakát, aminek a nő legnagyobb rémületére gyerek lesz a vége. Szerencsére mindenki azt hiszi, hogy a csemete a császáré, de szegény Fudzsicubó folyton rémüldözik, hogy valaki egyszer rájön az igazságra – főleg mert a gyermek már-már veszélyesen gyönyörű, szépsége csaknem Gendzsiével vetekszik. Az öreg császár aztán meghal és Kokiden fia lesz az új uralkodó – emiatt Gendzsi igen kellemetlen helyzetbe kerül, olyannyira, hogy száműzik Szumába pár évre, ahol mást se csinál, csak magányosan mászkál és közben könnyezik, és mindenki sajnálja sanyarú sorsa miatt (a császár maga is szeretné visszahívni, de Kokiden erről hallani sem akar). Na persze annyira azért nem tagadja meg önmagát, hogy a környéken fellelhető egyetlen érdemlegesnek tartott fiatal hölgyet meg ne találja (ő az Akasi hölgy), aminek ismét csak gyerek a vége – egy kislány, akit anyjával együtt száműzetése végeztével odaköltöztet a fővárosba. Fontos szereplő még Muraszaki, akit Gendzsi kislányként ismer meg, és mert biztos benne, hogy később csodaszép lesz, magához veszi és beköltözteti a házába, Rokudzsóban, több más hölggyel együtt.
A második kötetben Gendzsi ismét régi fényében tündököl, sőt egyre feljebb halad a társadalmi ranglétrán. Ekkor már számos gyereke, sőt unokája van, és ebből a részből csak arra emlékszem, hogy folyton ünnepségeket rendeztek, meg verseltek, Gendzsi néha panaszkodott, hogy már öregszik (de persze még ÍGY is ő a leggyönyörűbb!). Kissé már élemedettebb korában Suzaku lemondott császár kedvéért elveszi feleségül a harmadik hercegnőt, akitől születik egy fia… khm, illetve a lányba egy másik férfi is szerelmes volt, aki egyszer nem bírt magával, és magáévá tette a nőt. A nő szörnyen szégyellte magát emiatt, folyton elutasította a férfit, aki később ebbe a bánatba belebetegedett és meghalt, a hercegnő meg apácának állt a fia születése után. Gendzsi megtalált egy kis levélkét, amit a férfi írt a hercegnőnek, ebből rögtön kitalálta, hogy mi történt, és szegényt eléggé megviselte a tény, hogy felszarvazott férj lett belőle. (Szegény Gendzsi… azért inkább nem számolom össze, hogy ő ezelőtt hány férjezett nővel hált, kezdve a császáréval, akitől gyereke is lett… de hát ő Gendzsi, és ugyebár amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek…). Na mindegy, lényeg, hogy azt a fiút mindenki az ő fiának hiszi, pedig nem is…
A harmadik kötet eleje kissé szomorkásan indul – Muraszaki, aki Gendzsi szívének a legkedvesebb volt, meghalt, ő pedig néhány évre rá szintén. Nincs többé a fénylő Gendzsi! Nem baj, vannak fiai, akiknek történetét folytatni lehet. Ebben a kötetben Gendzsi lányának fiáról Niou-ról és „fiáról”Kaoruról van szó. A helyszín nagyrészt Uji, egy vad, hegyvidéki táj, ahol Gendzsi egyik féltestvére, a nyolcadik herceg él két lányával (az egyik Ukifune, a másiknak elfelejtettem a nevét.) Kaoru (akit fel lehet ismerni arról, hogy bármerre megy, isteni illatot áraszt magából) szörnyen beleszeret az idősebbik lányba. Niou, amint megtudja, hogy ott azon a távoli vidéken felfedezetlen, szép hölgyek vannak, szinte azonnal felkerekedik, hogy ő se maradjon ki a jóból. Azt a több száz oldalnyi szenvedést, ami ezután következik, nem írom le, főleg mert egyáltalán nem értettem, hogy az idősebbik lány, akibe Kaoru bele van zúgva, miért szomorkodik és könnyezik és szenved és húzódozik, amikor a pasi odavan érte… ehhez jobban kéne érteni a Heian-korszakbeli gondolkodásmódot. Tény, hogy a lány a halálba szomorkodja magát, marad a húga, akiért aztán Kaoru azért lesz oda, mert már csak ő köti a szeretett lányhoz, meg hasonlít is rá. De a fiatalbbik lány végül Nioué lesz, Kaoru nem kis bánatára. NA de itt lesz még egy csavar! Kiderül, hogy a nyolcadik hercegnek volt egy törvénytelen lánya is! Aki most előbukkan! Kaoru szeme felcsillan: na lám, még egy lány, aki hasonlíthat a halott a kedvesre! Mindent megtesz, hogy megszerezze, de ennek is tragédia a vége. A lány Ujiban a sebes folyóba veti magát, Kaoru a végletekig el van keseredve. De itt még nincs ám vége! Kiderül, hogy a lány nem fulladt a folyóba. Kisodorta a víz valahol távol, megmentették, de senkinek nem akarja elárulni a kilétét. Kaoru aztán valahogy mégis tudomást szerez róla, hogy életben maradt, de a lány addigra sajna apácának állt. A történet több mint 1000 oldal után itt úgy ér véget, mintha ollóval elvágták volna… de sebaj, legalább VÉGE!
A könyv miatt kicsit utánanéztem a Gendzsinek, és úgy tűnik manga és anime formában is létezik. Az animébe belenéztem, és a rajzolás nagyon szépnek tűnik, kíváncsi vagyok Gendzsi afférjait hogyan ábrázolják benne ^^ A zenéje is szép, bár a legtöbb, amibe belehallgattam nagyon melankolikus. A mangáról nem tudok sokat, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy ilyen is van.
A szerzőről:
Írok kicsit az szerzőről is, bár tudni nem sokat tudunk róla, csak annyit, amennyi az ő saját 1007 és 1010 között vezetett naplójából kiderül. Japán udvarhölgy volt, a Gendzsi pedig a fő műve, olyannyira, hogy ezt nem csupán a japán irodalom legfontosabb epikus művének tartják, de a világirodalom legeslegelső regényének is.
Hogy mi volt a valódi neve, azt nem lehet tudni, valószínű, hogy a Gendzsiben szereplő egyik legfontosabb hölgyről kapta a Muraszaki nevet. Az irodalomtörténészek szerint 1001 és 1005 között írhatta a Gendzsit, mások úgy vélik ez túl kevés idő egy ekkora munkához és valószínűleg sokkal több időbe telt. Hát, ezt már sosem fogjuk megtudni.
Naplójában egyébként leírja, hogy milyen volt valójában az udvari élet – amit ő nem szeretett igazán, mert magányosnak érezte magát. Megtudjuk még róla, hogy tehetséges volt, főleg abból a jelenetből, amikor öccsét kínaira tanítják, de helyette ő maga tudja a helyes választ a paraván mögül. Ezenkívül szapul, na jó, finomabban szólva kritikával illet egyes más udvarhölgyeket, akik szerinte tehetségtelenek voltak.
Források:
http://www.terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/murasaki.html#naplo
képek:
· http://images.artelino.com/images/articles/genji-monogatari-chapter-13-2.jpg
· http://celestialkitsune.files.wordpress.com/2009/01/screenshots_673651.jpg?w=450
· http://celestialkitsune.files.wordpress.com/2009/02/screenshots_78040.jpg
