Kavatabata Jaszunari: Szépség és szomorúság

Egy körülbelül 200 oldalas regényről van szó, nekem sikerült egy nap alatt végeznem vele (és nem siettem). Ha nem tudnám, hogy ki írta, akkor is egyből rájöttem volna, hogy ez japán szerző műve, annyira megvan benne minden olyan jellegzetesség, amiért sokszor bosszús vagyok, ha ilyen könyvet veszek a kezembe.

A történet egy régi szerelemről szól, és hogy ez mekkora hatással van még több mint húsz év elteltével is nem csupán a két egykori szeretőre, hanem az azokhoz közel állókra is.

Adott Oki, egy öregedő író, akinek annak idején viszonya volt egy feleannyi idős lánnyal, Otokóval. Oki akkor már nős volt (ez nem nagyon zavarja abban, hogy folyton félrelépjen). Otoko terhes lett tőle, de a gyermek meghalt röviddel a születése után, Otoko összeomlott, öngyilkossági kísérlete után pedig rövid időre elmegyógyintézetbe került. Amikor kikerült onnan, anyjával Kiotóba utaztak, Oki pedig visszatért feleségéhez. Otoko később festőnő lett, Okinak pedig született egy fia és egy lánya, egyik könyve pedig, az „Egy tizenhat éves lány”, aminek főhősét Otokóról mintázta, különösen sikeres lett.

A történet Okival kezdődik, aki jó húsz évvel később felül a Kiotó felé vezető vonatra, mert ellenállhatatlan vágyat érez, hogy újra lássa a nőt. Az állomáson azonban nem Otoko várja, hanem egy fiatal és veszélyesen szép fiatal lány, Otoko tanítványa, Keiko. Okinak így nem sikerül kettesben maradnia régi szerelmével, de annyi azért kiderül, hogy még ennyi év után sem közömbösek egymásnak. Keiko ezt igen sérelmezi, ugyanis ő meg Otoko… nos, szerelmesek egymásba. A fiatal lány mindent tud erről a régi viszonyról és amilyen heves, elhatározza, hogy bosszút áll Okin és annak családján Otoko nevében. Ezt a másik nő iránti szeretetből (és féltékenységből) teszi, és közben nem veszi észre, hogy ezzel inkább fájdalmat okoz Otokonak.

Maga a történet nem fogott meg túlságosan, viszont a karakterek nagyon érdekesek. Keiko a legmegfoghatatlanabb az egészben, nem mindig lehet tudni, hogy mi hajtja, hogy végig kitart-e eredeti elhatározása mellett, vagy időközben megváltozik a véleménye. Ez a végén sem derül ki, ez a rész, ahonnan már mindenki továbbgondolhatja, Keiko mit is tett és miért. Ennek ellenére engem idegesített ez a karakter. Ott van még Oki felesége Fumiko. Ha lehet valakit sajnálni, akkor ő az. Férje tulajdonképpen olyan regénnyel szerzett nevet magának, amit egykori szeretőjéről írt, és ezt Fumiko is pontosan tudja. A regényben Otoko idealizált képe jelenik meg, de Oki ábrázolja benne a féltékeny feleséget is. Hát ez nem lehet túl kellemes élmény egy nőnek…

Az Egy tizenhat éves lányt jól fogadta a kritika, és az olvasók is szerették. Fumiko nyilván nem felejtette el féltékenységét, de úgy tűnt, őszintén örül férje sikerének. És ez a regény, amelyet korai írásai legjobbikának tartanak, jobban fogyott minden más művénél. Fumikónak ez új ruhákat, sőt ékszereket jelentett, nem is szólva arról, hogy segített fia és lánya taníttatásában. Talán mostanra már szinte el is felejtette, hogy férjének viszonya volt egy fiatal lánnyal? A férje szokásos jövedelmeként fogadta el ezt a pénzt? A régmúlt tragikus szerelmi története neki immár nem volna tragikus? (39. oldal)

Szerepet kap még Oki fia, Taicsiro is, aki Keiko mesterkedéseinek „áldozata” lesz. Hogy szó szerint is áldozat lesz-e, az megint csak nem derül ki, de igen valószínű (nem akarom teljesen lelőni a poént).

Ami tetszett, az a környezet: az író azt a régi Kiotót tárja elénk, ahol még gésák szórakoztatták a férfiakat, ahol még mindenfelé kimonóba öltözött nőket lehetett látni, azt a tradicionális képet, amit mindig magam elé képzelek, ha a 19-20. századi Japánra gondolok. Amikor olvastam, képes voltam beleélni magam ebbe a „kiotói hangulatba”.

Viszont nem hiszem, hogy valaha találkozni fogok olyan japán regénnyel, amiben ne kapna legalább negyed rész szerepet a karakterek szexuális élete. Ezt most csak úgy megjegyeztem ide, mert ebben a regényben ez még érthető is volt.

Mindent összevetve, nem hiszem, hogy még egyszer kezembe veszem majd ezt a könyvet, de egy alkalommal még egész kellemes olvasmány volt.

A szerzőről:

Kavabata Jaszunari (japánul: 川端 康成, Hepburn-átírással: Kawabata Yasunari) (1899-1972) huszadik századi japán író, aki 1968-ban irodalmi Nobel-díjat kapott.

Kétévesen lett árva, ezután a nagyszüleihez került. A nagyapja halála után bennlakó tanuló lett egy középiskolában, később a Tokiói Császári Egyetemre ment angol szakra. Már a diplomája megszerzése előtt is felfigyeltek rá az írásai kapcsán. Az írás mellett riporterként is dolgozott a Mainicsi Simbun nevű újságnál. A realista irányzattal szembeforduló „újfajta érzékenységű írók” iskolájának vezetője lett, és egyik barátjával megalapította ennek a csoportnak az irodalmi lapját is. Első jelentős műve Az izui táncosnő (Izu no odoriko) 1927-ben jelent meg, ezzel alapozta meg a világhírt.

1931-ben megnősült és Kamakurában telepedett le. Írói munkásságára, saját bevallása alapján nagy hatással voltak a háborús évek szörnyűségei. Családjának elvesztésén kívül a háború borzasztó élménye, a vereség alakította ki tragikus életérzését, felfokozott érzékenységét. Széles körű nemzetközi ismertséget a Hóország (Yukiguni) című regénye hozott neki, amit 1948-ban adtak ki javított kiadásban. A japán PEN Club elnöke, majd a Nemzetközi PEN Club alelnöke lett. 1968-ban első japán íróként kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Egészségi állapota egyre romlott, 1972. Április 16.-án holtak találták a lakásában, és bár a körülmények nem egyértelműek, legtöbben úgy tartják, öngyilkos lett.

Témái: utazás közben fellobbant és kihunyt szerelmek (Hóország), műtárgyakba szőtt emberi drámák (Szenbazuru, magyarul „Az ezerdaru-minta”, 1967), öregek, elesettek napi gondjai (Nemureru bidzsó, „A csipkerózsikaház”). Életfelfogása buddhista színezetű: a dolgoknak eredete és rendeltetése megfoghatatlan, s az egyetlen bizonyosság az önmagával játszadozó emlékezet.

Több mint százat írt az úgynevezett leheletnyi történetekből, amely a kedvenc műfaja volt.

Források:

életrajz: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kavabata_Jaszunari

képek:

· http://www.hollo-antikvarium.hu/konyv_kepek/K/a/Kavabata_Jaszunari_Szepseg_es_szomorusag_69959.jpg

· http://www.litera.hu/files/imagecache/large/author/1968%20Jaszunari%20Kavabata%20jpg.jpg