Lisa Jane Smith: Vámpír naplók III.-IV.

Korábban már írtam ezekről az irományokról, és nem túl elismerően, vagy lelkesen. Kérdezhetné bárki, hogy akkor meg mi a francnak vettem meg a folytatást? :D Erre nincs jó válasz, talán csak annyi, hogy több mint három hónap ismerkedés a japán irodalommal eljuttatott arra a pontra, hogy most bármi jó, ami könnyed és semmi értelme, csak könnyen emészthető legyen. Hát ez épp olyan. Most sem ugrottam ki a bőrömből az izgalomtól. A történet legalább kicsit izgalmasabb lett, voltak benne váratlan fordulatok, de ez még tinisorozatnak is rossz. Na, mindegy. A borítókra természetesen továbbra is rápakolják a sorozatban szereplőket, biztos, hogy jobban fogyjon a könyv. Hát, enélkül lehet, hogy tényleg nem fogyna. A továbbiakban spoileresen folytatom, vigyázzatok, nehogy lelőjem a poénokat.

01010101010101010101

A második ott maradt abba, hogy Elena is vámpírrá változott (igen, bizony, kicsit hirtelen jött, ezen meg is lepődtem). Szinte mindenki meg van győződve róla, hogy Damon tette. Damon még mindig feketében jár, és továbbra is megvan az a szokása, hogy néha varjúvá változik. Ezt az állattá változós dolgot továbbra se díjazom, mert hülyeség, meg klisés, hál istennek a sorozatban leszoktak róla az első pár rész után. Ebben meg minden vámpír át tud változni valamivé, Damon varjúvá, meg farkassá (fekete farkassá természetesen), Stefan vadászsólyommá (LOL ^ ^), Kathrine meg hóbagollyá (miért pont hóbagoly O_O). Merthogy Kathrine is előtűnik, és kb. ez az egyetlen pontja a könyvnek, amiben egyezik a sorozattal. Kathrine változtatta át őket annak idején, a testvérek meg összevesztek rajta és ledöfték egymást. Kathrine azóta kissé megőrült, és most bosszút forral ellenük. Végül Elena önfeláldozása megmenti a bagázst. 

A negyedik könyv meg már az elején átcsapott kissé valamiféle zombitörténet-szerűségbe. Nem izgalmas, viszont gusztustalan. Még mindig nem értem Elenát miért dicsőítik annyira, nekem így szellemként tetszett legjobban, mert legalább keveset szerepelt. Hogy hogyan lett szellem és pontosan miért nem tűnt el, és hogy a végén hogyan jött vissza, arról nem kapunk magyarázatot. Talán ezt a következő könyvre tartogatja az írónő.

Az egésznek talán a szereplők a legnagyobb gyengesége. Elena még mindig egy hisztis csaj, minden körülötte forog, ő a legszebb, a legjobb, észveszejtően szerelmes Stefanba, de azért annak nem tud ellenállni, ha Damon ölelgeti. Bonnie a druida boszorkány, ő még egész elviselhető, bár egy igazi tini, minden második férfiba beleszeret, akit meglát, aztán ugyanolyan gyorsan ki is ábrándul belőlük. Van egy harmadik főszereplő, Meredith, aki a komolyabb, megfontoltabb oldalt képviseli. Damonnak maradt a kúlos rosszfiú szerep, Stefan meg nyűglődik, hogy nem akar vért inni, emiatt viszont gyenge, és minden alkalommal elkalapálják, amikor harcba keveredik, akár Damonnal, akár mással. A jelenetei egy részében emiatt szenved, a többiben meg Elenával romantikáznak. Az egyetlen pozitív meglepetés Matt karaktere (de lehet, hogy csak azért, mert a többi annyira nem tetszik).

Az egész annyira gyermeteg, hogy kár is rá szót vesztegetni. Ezt tényleg csak olvasni kell, pár óra alatt végzel vele, aztán közben eldöntöd, hogy tudod-e élvezni, vagy sem. A romantikus részek tele vannak a világ legnagyobb kliséivel. Amolyan „nem tudok nélküled élni” című dolgokkal. Maga a megfogalmazás már az első sornál megölt számomra bármilyen romantikát. A másik, hogy néha teljesen lényegtelen részeket ír le nagyon hosszan. Főleg a lányos dolgokat. Hogy pontosan hogyan néz ki Elena estélyi ruhája, meg hogyan dobálja az angyalian szőke haját. Az izgalmas részek meg akár izgalmasak is lehetnének… de nem azok :D

A harmadik és negyedik rész egyébként terjedelmét tekintve ugyanolyan hosszú, mint az első kettő volt, 200 oldal, három órámba került a kiolvasása. Ehhez képest az ötödik meg több mint a duplája, 400 valahány oldal. Azt még nem kezdtem el, de azért elgondolkoztam, hogy mi történhetett? Az írónőt hirtelen megszállta az ihlet? Azt nem hiszem, hogy a kiadáson változtattak volna, és hirtelen egyberaktak volna két könyvet. Bárhogy is van, én örülök a változásnak. 2500 Ft-ért legalább ennyit kapjon az ember. Persze tudjuk, hogy nem a mennyiség fontos, de a minőségről majd akkor, ha már azt is elolvastam. Agyradírozónak és délutáni időtöltésnek jó könyv, egyébként az „inkább hagyjuk” kategóriába tartozik. Legalábbis számomra.

-------------------------------------

A könyv adatai: 

Eredeti cím: The Vampire Diaries 3: The Fury, The Vampire Diaries 4: Dark Reunion

Kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2010

Kép forrása:

http://imagestore1.blogger.hu/25_942_210780_75ca826d298b4ff73a7bab08bc7427e3_a4fe66_301.jpg

Stephenie Meyer: Breaking dawn - Hajnalhasadás

Mindig nehéz nyilatkozni egy ilyen hosszú sorozatról, amikor vége van, még akkor is, ha nem tartozott a kedvenceid közé. Nekem sosem volt a kedvencem, mégis sikerült két nap alatt kivégeznem ezt az utolsó kötetet. A történet csak folyik, folyik, már 100 oldalnál tartasz, már 200-nál, 500-nál, és bár vannak olyan részek, ahol igazából nem történik semmi különös, mégsem válnak azok se unalmassá. Nem tudom miért; talán a könnyed stílusa miatt, de ott van még a humor is, ami kellemes meglepetést jelentett (Jacob szőkenős viccei, Emmett cukkolása, hogy Edwardék háza hogy lehet még egyben, Emmett és Bella szkanderoznak XD stb.) Nagyon élveztem az egészet.

Persze kevésbé tetsző dolgok is akadtak: ha nem gondolkodnék, és csak rá kéne vágnom valamit arra a kérdésre, hogy milyen volt az első pár száz oldal, azt mondanám: szörnyű. Szörnyű és felkavaró. Az ilyen szörnyszülöttes dolgokat mindig is hátborzongatónak tartottam, és annyira más lett tőle az egész könyv hangulata, mint az eddigieké…

Amit már a korábbiakban is feleslegesnek éreztem: az írónő nem igazán bízhat olvasói emlékezőtehetségében, de elhihetné, hogy az ötszázötvenedik emlegetés után talán mindenki megjegyezte, hogy Edward elképesztően, észveszejtően, hihetetlenül gyönyörű! Lassan márvány testének minden darabjáról hallottam már olyan jelzőt, ami a tökéletesnek egyik szinonímája. Elolvastuk, elhisszük.

Az emberi világ nagyon a háttérbe szorult, vagy, hogy úgy mondjam, kizárólag Charlie-ra korlátozódott. Amolyan „a vámpírlét amúgy is tökéletes, miért vesztegessünk több szót az alantas emberekre” érzésem támadt. Mint például itt:

Sosem fogok elfáradni, és ő sem. Nem kell levegő után kapkodnunk, pihennünk, ennünk, sőt, még vécére mennünk sem. Nincsenek immár alantas emberi szükségleteink. A világon senkinek nincs szebb és tökéletesebb teste, mint nekünk, és ő egyedül csakis az enyém. Nem hiszem, hogy valaha is eljutok arra a pontra, amikor azt gondolom majd: „Na, mára elég volt.” Mindig többet fogok kívánni. A napnak sosem lesz vége.

Én imádom a happy end-et, de ennek a Bellának – ha a szülést leszámítjuk - olyan piszok szerencséje van, hogy a vámpírlétnek minden előnyét kihasználhatja, a hátrányok nélkül. Egy amolyan igazi, öröklétig tartó happy end. Mázlista! :D

egyvalamit zárójelben muszáj megjegyeznem. Nem szőrszálhasogatás, de mindig megakadt a szemem rajtuk: minek a rengeteg, baromi hosszú alfejezet cím? Például: „MIÉRT IS NEM HÚZTAM EL ONNAN? NANÁ, MERT EGY IDIÓTA VAGYOK!” vagy „MINEK NÉZNEK? ÓZNAK, A NAGY VARÁZSLÓNAK? AGY KELL? SZÍV? TESSÉK! VEDD AZ ENYÉMET! VEDD EL MINDENEMET…” Ilyet még sehol sem láttam. Érdekes :D)

Ami igazán tetszett, hogy végre igazán kitárul az írónő által elképzelt vámpírvilág. Kicsit sajnáltam, hogy miért csak ebben a részben jött elő ennyi új szereplő. Annyian nyüzsögtek, hogy soknak még a nevét se sikerült megjegyeznem, pedig voltak nagyon jól eltalált karakterek. A Volturi motivációi kicsit laposnak tűnnek, de Aro-t még mindig bírom :D Nem simán csak gonosz, mint Caius, vagy unott, mint Marcus (az a fickó olyan, mint a János-hegy; ott van, és csak áll), hanem az a nyájas rosszfiú típus. (ő volt az egyik, akit a filmben szerintem nagyon jól eltaláltak). Hogy nem volt egy jó kis bunyó a végén, az számomra legalábbis nem okozott nagy csalódást :D Jó volt ez így, elvégre mindent elmagyaráztak, minden szálat elvarrtak, a kellő feszültség is megvolt a jelenetben. Na jó, bevallom, azért szívesen vettem volna, ha Aro-nak valaki legalább behúz egy nagyot. XD Sebaj!

További pozitívumként említeném, hogy egy rész Jacob szemszögéből volt bemutatva. Őszintén szólva üdítő változatosság volt, mert Bella kezdett lassan unalmassá válni.

Így visszanézve, nem hiszem, hogy sokkal többet bele kellene gondolni ebbe a könyvbe, mint ami: egy könnyed, szórakoztató történet, kellően megpakolva tápos szereplőkkel, szerelemmel, hétköznapi érzelmekkel, meg egy kis misztikummal. Ennél több nem is kell ahhoz, hogy kellemesen kikapcsolódjak. Ha majd drámát akarok, nem Stephenie Meyer-t fogom választani. Mindent összevetve, nekem tetszett.

L. J. Smith: Vámpírnaplók - Ébredés

Ez amolyan igazi hirtelen felindulásból elkövetett vásárlás volt: megláttam a könyvesboltban, és mivel épp volt nálam pénz, azt gondoltam: egye fene, megveszem!
Hát nem mondom, hogy nem kellett volna, de csalódás volt, legalábbis a sorozathoz képest. Megvan a második rész is, úgyhogy kap még egy kötetnyi esélyt. Egyébként nagyon úgy tűnik, hogy a következő tipikus eset áll fenn: sikeres lett egy sorozat, erre gyorsan kiadták az eredeti könyvváltozatot is, másfeles sorközzel, darabonként 2500 Ft- ért (mindegyik kötet kb. 200 oldal, egy délután alatt elfogyasztottam). Szóval magamat nagyon boldoggá tettem névnap alkalmából, a pénztárcámat meg leheletkönnyűvé. Ráadásul úgy van vége a könyvnek, mintha ollóval elvágták volna, a második meg tök ugyanott folytatódik, szóval nem tudom, hogy nem csak reklámfogás miatt vágták-e félbe, vagy eredetileg is így volt.

A könyvet L. J. Smith (Lisa Jane Smith) írta még 1991-ben. Eddig még semmit nem olvastam tőle, hát nem is vagyok elájulva, de nem is vártam túl sokat.

Ilyen esetben persze képtelenség eléggé elvonatkoztatni a sorozattól, ha az ember azt látta először. Legnagyobb csalódás a karakterekben mutatkozott meg, ráadásul körülbelül az első tíz oldal után. Hogy Elena haja nem sötét, hanem szőke, azzal nem foglalkoztam, de az első pár oldalon egy unszimpatikus, iskola-bálkirálynője, nyafogós, hülye p*csát ismerhetünk meg Elena személyében, akinek az a legfőbb gondja, hogy az iskolában vajon hány fiú fog elájulni a szépségétől, amikor meglátja. Caroline szende kis szűzleánykának tűnik mellette. És ezen az sem javított, hogy kb. a Stefannal való második találkozásánál olyan lángoló szerelemre gyullad, hogy azontúl már más vágya sincs, mint megszerezni magának a suli legújabb szépfiúját. Szóval a történet ezzel pont azt a báját veszítette el, hogy van egy szimpatikus, szerethető főhősnője. Stefan igazából csak kinézetében más, mint a sorozatbeli, egy amolyan igazi olaszos szépfiú. Ha a leírás alapján készítenénk egy könyvborítót, akkor kaphatnánk egy tipikus szerelmetes-regény portrét, ahol az olajosbarna bőrű, fekete göndör hajú főhős szenvedélyesen öleli a szőke, porcelánbőrű, lobogó hajú főhősnőt, a háttérben pedig látszanak a haragos tenger hullámaitól ostromlott sziklák. Pff… És akkor Damon-t már ne is említsem: fekete haj, fekete cipő, fekete pulóver, fekete bőrdzseki, fekete, fekete, fekete… mint Torma Gedeon az Abigélből XD „fekete ember fekete ruhában feketét nevet, feketét tüszköl, és feketét álmodik” XD
Ráadásul minden benne van, ami a sorozatban nem tetszett: a temetőben való állandó rohangálás, a fekete varjú stb.

A sztori olyan egyszerű, mint a bot. A lány beleszeret a vega vámpírfiúba, akiről nem komoly agymunka után tudja meg, hogy vámpír, hanem egyszerűen meglátja, amint igen bárdolatlan módon egy kismadárral csillapítja éhségét a tetőn. Történik pár rejtélyes haláleset, de mivel közben több visszaemlékezés is történik a Cathrine-Stefan-Damon szerelmi háromszögre, csak a nagyon hülye nem találja ki, hogy a gonosz testvér áll az egész hátterében. Cathrine karakteréből minden fenyegető vonás eltűnt, ő egy vámpírlány, aki nem tud választani két testvér között, ezért eldönti, hogy mindkettőt akarja. Elenáról meg nehéz eldönteni, hogy csak egy hülye ribanc-e, mert onnantól, hogy kezdenek Stefannal összemelegedni, már mindent megtenne a szeretett pasiért, és más nem érdekli.

Elena érezte, ahogy Stefan ajka az övéhez ér.
És... ennyi volt. Minden kérdésére választ kapott, minden félelme lecsillapult, minden kétsége megszűnt. Amit ekkor érzett, nem egyszerű szenvedély volt, hanem horzsoló gyengédség, és olyan erős szerelem, hogy belül beleremegett.

A szerelmi szál nem túl megható, semmiféle érzelmet nem vált ki az emberből, pláne mert a 200 oldalas könyv nagyjából felénél már úgy lángolnak, de úgy… minden átmenet nélkül. Ez az előbbi idézet a 105.-ik oldalról származik. Értem én, hogy van szerelem első látásra, de azért ez kicsit túlzás.

Így visszaolvasva ez elég lesújtóan hangzik, de nem volt egy nagy élmény, és csak remélni tudom, hogy a következő rész legalább egy hangyányit jobb lesz.