Ko-dzsi-ki (Régi történetek feljegyzései)

Halvány fogalmam sincs, hogyan értem a végére. Kevés könyv van, amit ennyiszer dobtam le türelmetlenül, hogy nem bírom tovább, aztán kezdtem újra, hogy öt perc múlva megint szünetet kelljen tartanom. Ezt szerintem csak azok olvassák rendesen végig (mármint betűről betűre), akik vagy megőrültek, vagy kényszer alatt állnak, vagy ezzel foglalkoznak és annyira fanatikusok, hogy még élvezni is tudják az istenségek és császárok öt kilométer hosszú neveinek felsorolásából összeállított könyvet. 

Ezzel nem a Kodzsiki fontosságát vitatom, hiszen egy 712-ben összeállított feljegyzésről van szó, aminek nagy része olyan japán nyelven íródott, hogy még a tudósok is alig tudták megfejteni. Szóval örülhetünk, hogy egyáltalán megért egy magyar kiadást. Ha már itt tartunk, le a kalapom Kazár Lajos előtt, mert ez egyáltalán nem lehetett könnyű feladat. A kiadás viszont hagy némi kívánnivalót maga után. Egyrészt vannak benne hibák (volt egy oldal, ami duplán szerepelt benne), másrészt tele van magyar vonatkozású képekkel, mint például „Magyar solymár ábrázolása régi ezüst edényen”, ami annak tudható be, hogy az előszóban Kazár hosszasan ecseteli a magyar-japán rokonság lehetséges voltát. Ezt én se nem vitatom, se nem cáfolom, nem értek hozzá, de szerintem, ha meg is említik az előszóban, ilyen felesleges képekkel nem kellett volna telepakolni a könyvet. Ez a Kodzsiki, hát akkor maradjunk már japán földön, elvégre mégis az egyik leghíresebb fennmaradt japán emlékről van szó. 

Tulajdonképpen két részből áll: az első rész teremtésmítosz, a Japán szigetek kialakulásáról szól, a másodikban meg felsorolják a császárokat minden anyakönyvi adattal együtt, például, hogy mikor született, mikor halt meg, hány évet élt, hány felesége volt, ezektől hány fia és lánya született, és ezeknek a fiaknak és lányoknak hány fia és hány lánya született, és ezeknek…

Maga a történet (már ha nevezhetjük egyáltalán annak) teljesen követhetetlen. Talán ha ötszázadik alkalommal olvasnám, meg tudnék jegyezni olyan neveket, hogy „Miti-No-Naga-Ti-Pa-No-Kami” vagy „Soko-Tu-Tu-No-Wo-No-Mikoto”. A harmincadik ilyen után az ember feladja, és csak legyint egyet, hogy jó, biztos igaza van. Ezeket a részeket pár oldal tapasztalatszerzés után egyszerűen átlapoztam. Csak azokat olvastam el, ahol valamiféle történet is kibontakozott. 

De micsoda sztorik vannak ebben. Az ember néha egészen belepirul, máskor meg röhög, hogy ilyen már nincs! Lássunk egyet-kettőt ízelítőnek:

Sillaban volt egy tó, amelyet Agu-Numanak (Agu-tó) neveztek. /Egyszer/ e tó partján egy köznépi származású lány déli álmát aludta. És akkor a nap sugarai szivárványhoz hasonlóan belehatoltak nemi szervébe.

Egy köznépi származású férfi is volt /ott/, aki a történést rendkívülinek vélte. /Később/ állandóan figyelemmel kísérte annak a lánynak a viselkedését.

A lány azon déli alvásakor teherbe esvén piros drágakövet /aka tama/ szült. (117. oldal)

*

/Opo-Biko-No-Mikoto, Piko-Kuni-Buku-No-Mikoto és embereik/ a menekülő ellenséget üldözve a Kusuba nevű átkelőhöz értek; /a menekülők/ az üldözéstől annyira szorultak, hogy besz…tak, és ürülékük /kuso/ ruhájukhoz /pakama ’hasított férfi-szoknya’/ragadt. Ezért adták annak a helynek a Kuso-Bakama nevet. (88. oldal)

*

Kíváncsi lennék, hogy ha mostanság kiderülne egy lányról, hogy terhes, melyik szülő reagálna ezekkel a szavakkal :DDDD

A fent említett Iku-Tama-Yori-Bime gyönyörű volt. Akkor egy daliás legény /is/ élt, akinek a világon nem volt párja. Egy éjfélen hirtelen ott termett /a lánynál/. Látván egymást szerelembe estek és egyesültek. Egy kis ideig így élvén a lány állapotos lett. A szülők az állapotosság miatt elképedve lányukat kérdőket fogták: „Te magadtól lettél állapotos? Férfi nélkül hogyan lettél terhes?” – Az meg így válaszolt: „Egy csodaszép legény, akinek nevét nem ismerem, jön hozzám éjjelente. Házaséletünk folyamán természetesen lettem terhes!” (84. oldal)

No komment:

A Misimai Mizu-Kupi (Vizes-Árok-Karó /Isten/) Seya-Tatara-Pime (? Seyai Fújtató Istennő) nevű lánya nagyon szép volt; a Miwa-beli Opo-Mono-Nusi-No-Kami (Nagy Dolgok /? Fegyverek/ Ura Isten) meglátta és beleszeretett; amikor egyszer a lány szükségét végezte, /ez az istenség/ vörösre festett nyíllá változva a szükség-végzés/re szolgáló/ vizes-árok aljáról a lány nemi szervébe hatolt; a lány megrémült és izgatottan elszaladt; aztán elővette a nyilat és fekhelye mellé helyezte; az meg azonnal szép ifjúvá változott, aki a lányt asszonnyá tette. (73.oldal)

Na igen, szóval a japán istenek úgy tűnik egyáltalán nem unatkoztak akkoriban. Némelyik történet egészen mókás volt, és még élveztem is, például mikor Izanagi menekül az Alvilágban az őt üldözők elől, és megdobálja őket barackkal, mire azok rémülten elmenekülnek :D Ami nagyon látszik, hogy ez a könyv a Yamato császári ház legitimitását segítette elő, meg az, hogy a Japánok már akkor is nagyon szerették volna Koreát a kezükbe kaparintani. Kár, hogy a valóságban ez igazából sose sikerült huzamosabb ideig, de sebaj, azért biztos jólesett leírni ilyen sorokat:

Azok a hullámok, amelyek a hajókat hordták, /isteni széltől/ nyomva és emelkedve Silla /partjaiig/, sőt egészen az ország belsejéig értek el. Akkor azon ország királya megijedve és félve így beszélt: „Mostantól kezdve a fenséges császár akarata szerint, mint lovásza fogok szolgálni. Minden évben sorba állítom hajóimat /hogy adót vigyenek császári udvarba/. Hajóim feneke nem száradhat meg, sem evezőik, sem kormányaik: amíg ég és föld áll, szakadatlan és alázatosan fogok neked szolgálni.” (107. oldal)

Vajon érdemes volt elolvasni ezt a könyvet? Hát talán igen, talán nem, bár inkább az utóbbi, hiszen az ebben szereplő fontosabb történeteket már amúgy is hallottam az egyetemen nem is egy órán, a császárok és számtalan gyermekük meg feleségeik felsorolását meg vagy átugrottam, vagy ha el is olvastam, semmit se jegyeztem meg belőle. Igazság szerint örülök, hogy vége, és végre visszavihetem a könyvtárba. Küldetés teljesítve, Kodzsiki elolvasva. 

010101010101010101

A könyv fontosabb adatai:

eredeti cím: 古事記

keletkezési idő: 712

az eredeti összeállítója: Ō no Yasumaro

magyar kiadás: Magyar Történelmi Társulat - Sydney - Australia, 1993 (fordította és magyarázta: Kazár Lajos)

az idézetek a fenti kiadás 73, 84, 88, 107 és 117. oldaláról származnak.

kép:

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEggy-Rf1gp9dBaP3JL8uIllk8j-uc5ZBUF6Y-RS7d9Ciqx-qcsMIt9JBVjqC88qwIm9Y6pjEZJSVxb7n8k9U6sZCRHIeXkccs32Hr3Y-ne0rQcQWL4Db8ySHNGRi8FIDmYAwlXwCK_l8pc/s1600/Kep+145.jpg