Akutagava Rjúnoszuke: A vihar kapujában

Mostanában, ha nem is teljesen a magam önszántából, de a japán irodalom remekeivel foglalkoztam. Ebben a félévben van jó néhány kötelező olvasmány japán íróktól, akiket eddig nem ismertem, de majd most! :D Nem vagyok biztos benne, hogy a Japánnal kapcsolatos érdeklődési körből pont az irodalom fog rám nagy hatást gyakorolni. Volt már szerencsém japán szerző művéhez, és attól tartok nem mindig értettem meg a lényeget. Legtöbbjük a keleti mondanivalóját nagyon keleti módon írja le, ebbe a gondolkodásmódba pedig attól tartok beleszületni kell, hogy az ember teljesen magáévá tegye. Vagy egyszerűen csak idő kell hozzá. Talán inkább az utóbbi… nem tudom, mindenesetre ezektől az íróktól fogok mostanában legalább egy művet elolvasni:
- Abe Kóbó
- Akutagava Rjúnoszuke
- Kavabata Jaszunari
- Macuo Basó
- Misima Jukio
- Mori Ógai
- Nacume Szószeki
- Óe Kenzaburó
- Tanidzaki Dzsunicsiró
- Ueda Akinari
És ezeket a könyveket:
- Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III.
- Párnakönyv
- Taketori monogatari



Ezek közül először Akutagava Rjúnoszuke(芥川 龍之介): A vihar kapujában című novelláskötete akadt a kezembe, amely 11 novellát tartalmaz. Az előbb leírtak miatt féltem, hogy milyen lesz, de azt hiszem szerencsém volt, hogy ezzel kezdtem.

… minduntalan meg kell róla bizonyosodnunk, hogy az emberi élet olyan tünékeny, mint a harmatcsepp vagy a villám.

(8.oldal)

Ezek a rövid kis novellák, bár nagyon „japán” módon vannak megfogalmazva, mégis olvasmányosak, jól érthetőek. Van bennük humor és irónia, ami könnyebben „fogyaszthatóvá” teszi az egészet. Legtöbbnél olyan érzésem volt, mintha valamiféle „tücsök és a hangya” szerű tanulságos kis mesét olvasnék (bocsánat a párhuzamért), csak egy kicsit komolyabb mögöttes tartalommal.
Íme egy rövid kis leírás az összes novelláról. Nehogy elfeledkezzem róluk :))

A bozótmélyben
Ebben a novellában egy gyilkosság körvonalazódik a szemünk előtt a tanúk vallomásai alapján. Hogy végül is mi az igazság az nem derül ki, ami azért is érdekes, mert magát a halottat is „meginterjúvolják” egy médiumon keresztül. Megnéztem az ebből a novellából készült filmet is, amit Kuroszava Akira rendezett és 1950-ben mutattak be. Itt a történet keretét, helyszínét egy másik novella, a Vihar kapujában adja (ez a film címe is, japánul羅生門; Rashomon) a történetet pedig a „A bozótmélyben”. A film nagyon tetszett, ami azért is érdekes, mert a japán filmekhez eddig ugyanolyan viszony fűzött, mint az irodalomhoz :D Viszont igen tanulságos mondatok hangzottak el benne:

- Hazudni emberi dolog. Legtöbbször még magunkkal sem lehetünk őszinték.
- Az lehet. De ez azért van, mert az emberek még maguknak sem ismerik be, hogy hazudnak.

- Az emberek el akarják felejteni a rossz dolgokat… és hinni akarnak a kitalált jóban. Így könnyebb.

A vihar kapujában
Egy lakáj, akit a Kiotóra köszöntő válság miatt elcsaptak állásából, a hatalmas viharban a Rasómon kaputoronyban talál menedéket, és ahogy ott üldögél, azon tűnődik, mihez is kezdjen ezután. Maradjon becsületes és haljon éhen, vagy váljon tolvajjá, hogy ezáltal életben maradjon. Egy nyomorúságos öregasszonnyal való találkozás „segíti” hozzá a döntéshez.

A pókfonál
Kandata, a bűnöző a pokolban sínylődik, Buddha pedig megpillantja, miközben a Paradicsomban sétálgat. A bandita egyszer megkímélte egy pók életét (kb. ez az egyetlen jótett, ami a számlájára írható), Buddha pedig úgy dönt, ad neki egy esélyt, hogy kiszabadulhasson odalentről. Lebocsát egy pókfonalat, amin keresztül Kandata felmászhat a pokolból. Ő azonban önzése és hitetlensége miatt másodszor is elbukik.

Az éneklő borz
Lehetséges-e, hogy igaz az a legenda, mely szerint egy ember borzzá tud változni, és ebben az alakban énekel egy leányzó ablaka alatt?

Miért ne hinnénk abban, ami bennünk él, éppúgy, ahogy elődeink elhitték, hogy a borz megbabonázta az embereket? És miért ne élnénk annak bűvöletében, amiben hiszünk?

A dohány meg az ördög
Ez a kedvencem! :D Megtudhatjuk, hogy a legenda szerint a dohányt tulajdonképpen maga az ördög hozta be Japánba, aki Xavéri Szent Ferenccel együtt érkezett az országba (XD). Talán itt arra is utalhat a szerző, hogy amikor megjelent Japánban a nyugati kultúra, akkor vele együtt a gonosz, rossz dolgok is megérkeztek. Talán itt éreztem legjobban azt, hogy ilyen utalásokat mennyire könnyed formában fogalmaz meg az író, és hogy egy látszólag egyszerű történetbe (ami ránézésre valamiféle tanmesének tűnik) milyen agyafúrtan rejt el komolyabb dolgokat.

Az orr
Szerintem ez a novella a mai világban is megállná a helyét, elvégre mostanában mindenki máshogy akar kinézni, mint ahogyan kinéz. A szerzetes, akinek hatalmas orra van, és nagy nehézségek árán végre eléri, hogy olyan legyen, mint bárki más, miért érzi mégis nyomorultul magát, amikor tényleg megszabadul a zavaró szépészeti tényezőtől? Talán mert az orral együtt elvesztett valami mást is, valami lényegeset saját magából?

A borféreg
Nagyjából ugyanarról szól, mint Az orr, csak más körítéssel. Liu Taj-Cseng kigyógyul javíthatatlannak hitt borimádatából.

De amikor a bort elvették tőle, semmi más nem maradt. Vagyis Liu önmaga volt a borféreg, és a borféreg volt Liu. Ezért amikor megszabadult a féregtől, voltaképpen önmagát ölte meg.

Őszi hegyoldal
Egy csodálatos tájkép, aminek nincs párja széles e világon. De vajon tényleg létezik, vagy csak azt képzeljük, mert azt akarjuk, hogy létezzen? (van ennek a mondatnak értelme? :D)

Tetvek
Ideológiai vitát folytatni tetvekről… ezt teszik a harcba induló szamurájok, akiknek a csatába induló hajón igencsak meggyűlik a bajuk ezekkel a kellemetlen kis rovarokkal. (elég vicces, meg ironikus történet, de nekem felfordult tőle a gyomrom :S)

Az estély
A japán és nyugati kultúra találkozása… ismét.
Akiko, a japán lány első bálján egy francia tengerésztiszttel találkozik.

A zsebkendő
Egy professzorhoz látogatóba érkezik egyik volt tanítványa édesanyja, egy japán hölgy, aki fia halálhírét hozza magával. Az arcán ugyan semmiféle fájdalom nem jelenik meg, az asztal alatt azonban össze-vissza gyűri szövet zsebkendőjét.

Ott ült a hölgy, mosolygó arccal, igen, de a teste az első pillanattól fogva zokogott.

És végül az íróról néhány információ:

Akutagava Rjúnoszuke (Tokió, 1892. március 1. – Tokió, 1927. július 24.) a Taisó-korszak japán írója, a modern japán novella mestere. Nagyszerű stílusában megírt, leheletfinoman és pontosan kidolgozott történetei az emberi természet sötét oldalát térképezik fel. Állítása szerint a Sárkány évében, havában, napján és órájában született, ezért kapta Rjúnoszuke, azaz „sárkány fia” utónevet. Idős szülei első fiúgyermeke. Akutagava elvetette a Japánban a századelőn uralkodó naturalista stílust. Témáit továbbra is régi történetekből merítette, melyeknek komplex, modern interpretációját adta novelláiban. Irodalmi karrierjének utolsó szakaszát hanyatló fizikai és mentális állapota jellemezte. Élete végéhez közeledve Akutagava nyugtalanító látomásoktól, testetlen félelmektől szenvedett, és rettegett attól, hogy örökölhette anyja idegbetegségét. 1927-ben öngyilkosságot kísérelt meg felesége egy barátnőjével, de életben maradt. Végül veronáltabletták túladagolásával vetett véget életének 1927. július 24-én. Búcsúlevelében bizonytalan szorongó érzésre (ぼんやりとした不安, bonjaritosita fuan) panaszkodott. Mindössze 35 éves volt.
Akutagava egyetlen nagyregényt sem írt. Jelentős lírai életműve mellett (számos haikut írt) sikerét elsősorban novelláinak köszönhette, melyekből 150-nél is többet írt rövid élete során.
Számos novellája magyarul is olvasható A hottoko álarc, Az éneklő borz, A vihar kapujában című kötetekben, Müller Péter átdolgozásában pedig több hazai színpadon is bemutatták A vihar kapujában drámaváltozatát.

Források:
életrajz innen:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Akutagava_Rj%C3%BAnoszuke
képek:
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/1/18/Akutagawa_Ryunosuke_photo.jpg/220px-Akutagawa_Ryunosuke_photo.jpg
http://www.muzeumantikvarium.hu/images/item_image/original/7896.jpg
idézetek: Akutagava Rjúnoszuke: A vihar kapujában, novellák, [vál. és az utószót írta Gergely Ágnes] [ford. Gergely Ágnes, Vihar Judit], 3. bőv. kiad., Budapest : Ulpius-ház, 1999, Slovakia: 8.,47.,84., 129. oldal